Amikor a szavak nem érnek célba – Mit is jelent valójában a kommunikáció?

A kommunikációról úgy gondoljuk, hogy ha jól csináljuk, megoldhatjuk a kapcsolataink problémáit. De mi van, ha épp ez a „megoldani akarás” teszi bonyolulttá? Lehet, hogy nem is a technika hiányzik, hanem valami egészen más?

„Csak azt szeretném, hogy kommunikálj velem!” – De mit is jelent ez valójában?
Sokunk számára ismerősen csenghet ez a mondat: „Csak beszélj velem!”, „Miért nem mondod el, mit érzel?”, vagy akár az ellenkezője: „Csak szeretném, ha jobban kommunikálnál!”. Kívülről nézve egyszerű kérésnek tűnhet – ám ha mélyebbre nézünk, könnyen kiderül, hogy a kommunikáció fogalma sokkal összetettebb, mint amilyennek elsőre látszik.

Kommunikáció: több, mint szavak cseréje

A klasszikus definíció szerint a kommunikáció gondolatok, vélemények, információk cseréje emberek között – szavakkal, írásban vagy más formákban. Úgy, ahogyan a másik megérti. Ez így rendben is van, de a hétköznapi valóságban a kommunikáció ritkán ilyen tiszta és zökkenőmentes. Mert bár beszélünk, nem mindig értjük egymást. És bár vágyunk a kapcsolódásra, sokszor éppen az „egyszerű beszélgetés” válik konfliktusforrássá.

A kétirányú kommunikáció mítosza

Már egészen fiatalon megtanuljuk, hogy a jó kommunikáció kölcsönösségen alapul. Adunk és kapunk. Megosztunk és meghallgatunk. Ám amikor konfliktus vagy feszültség van, ez az egyensúly gyakran felborul. És ahelyett, hogy valódi érdeklődéssel fordulnánk a másik felé, sokszor egyetlen cél hajt: hogy igazunk legyen, hogy elmondhassuk a magunk igazságát, hogy saját érzéseinknek, nézőpontjainknak, véleményünknek szerezzünk létjogosultságot, hogy „keresztülvigyük” az üzenetünket.

Ilyenkor a kommunikáció nem kapcsolódás, hanem pozíciók védelme, érzelmi erőpróba vagy éppen rejtett vádaskodás. És bár lehet, hogy valójában segítséget, elfogadást vagy közelséget szeretnénk, a másik fél nem ezt érzékeli – hanem nyomást, elvárást, kritikát.

Mi lenne, ha máshonnan közelítenénk?

Nem azt mondom, hogy ne beszéljünk a nehézségekről, vagy hogy ne legyen fontos a verbalitás. Sokkal inkább azt, hogy érdemes más szemmel nézni a kommunikáció egész működésére.

Például: megfigyelted már, hogy nem csak a szavainkkal kommunikálunk? Hogy a testtartásunk, a jelenlétünk minősége, a figyelmünk iránya, erőssége, koncentráltsága vagy megoszlása éppolyan nyomatékos üzenet lehet, mint amit kimondunk? Egy tekintet, egy csend, egy pillanatnyi mozdulat is hordozhat információt.

Sokan hajlamosak vagyunk úgy érezni: a „kommunikációs probléma” mindig a másik oldalon van. Pedig gyakran azon múlik minden, hogy milyen energiával vagyunk jelen. Ha konfrontatív módon közeledünk, a másik védekezni fog. Ha viszont megengedéssel, nyitottsággal és kíváncsisággal, akkor lehet, hogy a kapcsolat is új lehetőségeket nyit.

Hallható-e, amit mondunk?

Nem minden pillanat alkalmas a kommunikációra – még akkor sem, ha nekünk épp akkor lenne fontos.
Előfordulhat, hogy azt, amit mondani szeretnénk, a másik fél abban a helyzetben nem képes meghallani. Nem azért, mert nem törődik velünk, hanem mert egyszerűen nincs ott az a belső tér vagy nyitottság, amiben befogadhatóvá válna a szavunk (aminek akár még az is lehet az oka, hogy a másik épp gondolatait, mondanivalóját, érzéseit próbálja önmagában olyanná formálni, hogy azt számunkra is elfogadható, befogadható formában tudja megjeleníteni).
És az is gyakran megesik, hogy arra nem vagyunk tudatosak, mi mit közvetítünk a másik felé. Egy triviális példa erre, amikor azt gondoljuk, hogy egy kialakult helyzetnek egyértelműen a másik fél az oka. Ilyenkor, bár szavainkat lehet, hogy megválogatjuk, de energiánk, hangszínünk, gesztusaink egyértelműen közvetítik majd a másik felé valódi érzéseinket, s hogy őt hibáztatjuk. Ilyen kiindulópontról nehéz célba érni.

Ilyenkor gyakran megsértődünk vagy visszavonulunk – pedig lehet, hogy csupán az időzítés nem volt megfelelő.

Mit teremthet a sebezhetőség?

Sokan a sebezhetőséget gyengeségként élik meg, pedig valójában ez az egyik legerősebb emberi minőségünk. Ha hajlandók vagyunk a „megmondás” helyett kérdésekkel élni, ha képesek vagyunk a saját igazságunkat nem az egyetlen igazságként képviselni, akkor megnyílik valami: tér, kapcsolat, lehetőség. Nem azért, mert a másik egyetért velünk – hanem mert végre valódi párbeszéd születhet.

A kommunikáció tehát nem mindig a hangos kimondásban, a vitában vagy az érvelésben mutatkozik meg. Sokkal inkább abban, hogy képesek vagyunk jelen lenni egymás számára, akár szavak nélkül is.

És ha nem is rólunk szól?

Akár dicséretet, akár kritikát kapunk, érdemes emlékeztetni magunkat: a másik mindig a saját világából, a saját szűrőin keresztül beszél. Nem rólunk szól – még ha elsőre úgy is tűnik. Ha ezt el tudjuk fogadni, sokkal kevésbé válunk reaktívvá, és sokkal több könnyedséget teremthetünk a kapcsolatainkban.

Egy újfajta kommunikáció lehetősége

Mi lenne, ha a kommunikáció nem cél, hanem eszköz lenne? Arra, hogy valóban megértsünk.
És mi lenne, ha nem akarnánk „tökéletesen” kommunikálni, hanem csak jelen lennénk – nyitottan, kíváncsian, megengedéssel?!
Lehet, hogy a valódi kommunikáció itt kezdődik.