A figyelem az önformálás kulcsa.

A figyelem az önformálás kulcsa.
Bármely határozott meggyőződésed valaha egyszerű gondolatként kezdődött. Majd ahogyan újra és újra figyelmet fordítottál rá, érzelmileg elkezdtél azonosulni vele, és idővel ez a gondolat a személyes valóságod része lett.

A gondolatok nem tűnnek el nyomtalanul. Minden gondolat, amely valaha megfogalmazódott, tovább él – és amikor valamit tudatosan újra szemügyre veszel, újra aktiválod azt. Az emberi figyelem olyan, mint egy reflektorfény: amit megvilágít, az életre kel, ami pedig kikerül belőle, az fokozatosan háttérbe szorul.

A mentális figyelem nem „kikapcsolható” – csak átirányítható. Gondolatot csak úgy lehet „elengedni”, hogy másra kezdünk el fókuszálni. Ezért van jelentősége annak, mire irányítod a gondolataid fókuszát. Amit gyakran visszahozol a tudatodba, az előbb-utóbb belső szokásoddá, majd meggyőződéseddé válik.

Az ismétlés formál. Kezdetben egy gondolat még gyenge impulzus; egy megfigyelés, egy ötlet, egy benyomás. De ha újra és újra visszatérsz hozzá – beszélsz róla, átgondolod, érzéseket társítasz hozzá –, egyre mélyebb nyomot hagy benned. Ez a belső ismétlődés az, amit kognitív megerősítésnek hívunk. S akár jó érzést keltő gondolatokat "ismételgetsz" magadban, akár olyanokat amiktől tehetetlennek, reményvesztettnek, áldozatnak érzed magad, a kognitív megerősítés működik, s ezek az érzések és gondolatok szép lassan valóságod és életszemléleted alap pilléreivé válnak.

Minél gyakrabban gondolsz valamire, annál inkább beépül a világról és önmagadról alkotott belső modellbe. A figyelem tehát nem csak „odafordulás” – sokkal inkább egyfajta pszichés befektetésként érdemes rá tekinteni, amely alakítja a valóságérzékelésedet és az identitásod elemeit is. S minthogy gondolataidat módodban áll tudatosan (át)irányítani, így valóságérzékelésedet és identitásodat is sokkal nagyobb mértékben formál(hat)od, mint azt eddig bármikor gondoltad.

A folyamat során az érzelmek visszajelzései pedig útmutatók az önazonossághoz.
Érzelmi reakcióid ugyanis pontosan jelzik, hogy az adott gondolat mennyire van összhangban azzal, aki valójában vagy. Nem társadalmi szerepeiddel, nem külső elvárásokkal – hanem az álarc nélküli, integrált, legbelsőbb énrészeiddel.
Ha egy gondolat jó érzést kelt, akkor nagy valószínűséggel közel áll az önazonosságodhoz és belső értékrendedhez. Ha rossz érzéseket okoz, az gyakran arra utal, hogy konfliktusban van azzal, amit legbelül igazán igaznak érzel.

Az irányítás (lehetősége) tehát benned van. S amivel szelet foghatsz vitorládba, hogy hajódat az élet tengerén a számodra kívánatos irányba vezethesd nem más, mint a figyelem mint tudatos választás.

A gondolatok tehát nem irányíthatatlanok, csak tudattalanul gyakran automatizmusként működnek. De amint elkezdesz tudatosan foglalkozni azzal, mire és hogyan fordítasz figyelmet, elindul az önformálás aktív folyamata!

Nem kell a régi gondolatok ellen harcolni. Egyszerűen adj energiát azoknak, amelyek közelebb visznek ahhoz, akivé válni szeretnél – vagy inkább: aki legbelül mindig is voltál.

Nézzünk erre egy sokak életében jelenlévő mindennapi példát:

A munkahelyi helyzetek gyakran felerősítik azokat a belső konfliktusokat, amelyek nem csak a munkáról, de az önmagunkhoz való viszonyunkról is szólnak. Egy olyan reakció, mint például „a főnököm inkompetens és igazságtalan”, elsőre jogosnak tűnhet, de ha a felszín alá nézünk, ez a gondolat gyakran takar feldolgozatlan belső frusztrációt, elismerés iránti vágyat vagy fejlődési igényt.

Ahhoz, hogy ne rekedjünk meg ebben a belső feszültségben, érdemes átkeretezni a gondolatainkat: nem elfojtva, hanem tudatosan átalakítva őket úgy, hogy közben felismerjük a saját értékeinket és igényeinket is. Ez segít majd abban, hogy a külső helyzetekre adott reakcióinkat belső erőforrássá és cselekvési iránnyá formáljuk.

Az alábbi példa lépésről lépésre mutatja meg, hogyan lehet egy erős, ítélkező gondolatból kiindulva eljutni egy érettebb, önreflektív felismeréshez – és egyben meghatározni azokat a konkrét lépéseket, amelyekkel felelősen alakíthatjuk a saját valóságunkat.

1. lépés – Érzelem azonosítása
Mit érzel valójában?
– „Frusztrált vagyok, mert értelmetlennek érzem, hogy tőle kell irányítást elfogadnom.”
– „Mérges vagyok, mert úgy érzem, én jobban csinálnám.”

2. lépés – Rejtett szükséglet feltárása
Mire vágysz valójában?
– Elismerésre, kompetens vezetőre, fejlődési lehetőségre.
– Egy olyan munkakörnyezetre, ahol inspirálnak, nem korlátoznak.

3. lépés – Gondolat átkeretezése
Milyen más értelmezés is lehet igaz ahelyett, hogy ő „hülye”?
– „Lehet, hogy más készségei vannak, amiket én nem értékelek, de a rendszer mégis működik vele.”
– „Az, hogy ebben a pozícióban van, egy lehetőség számomra is, hogy megfigyeljem, mit tennék másképp.”

4. lépés – Új belátás és döntés
Mi az, amit ebből tanulhatsz magadról?
– „Úgy tűnik, vezetői készségek érdekelnek, és én is szeretnék fejlődni ebben.”
– „Fel tudom térképezni, milyen típusú emberekkel szeretnék együtt dolgozni – és ennek mentén kereshetek új lehetőségeket.”
– „Első lépésként megfigyelem, mit csinál a főnököm, mi működik neki, és mi az amit én másképp csinálnék – és ezt elkezdem belül kidolgozni magamnak, nem pedig ellene harcolni.”

Végső átkeretezett gondolat:
„A főnököm vezetési stílusa nem inspirál, de ez ébreszti fel bennem, hogy milyen vezető szeretnék lenni. Ez nemcsak a róla való véleményemről, hanem a saját fejlődési igényeimről is szól.”

Az ilyen típusú átkeretezések nem egyik napról a másikra történnek. És nem arról szólnak, hogy minden helyzetet azonnal „pozitívan” lássunk, hanem arról, hogy tudatosabbá váljunk, és ne ragadjunk bele automatikus reakciókba (főleg, ha ezek közben rosszul éreztük magunkat).

Az önreflexió gyakorlása időt, türelmet és bizony bátorságot is igényel. De ahogy egyre többször felismered a belső mintáidat, ahogy nevükön nevezed a valódi érzéseidet és igényeidet, úgy erősödik az a belső kompetencia, amely segít neked abban, hogy te formáld a saját életed irányát, ne mások reakciói.

És a legjobb hír: ez tanulható. Nem kell tökéletesnek lenned, elég, ha gyakorolsz. Minden őszinte felismerés, minden egy fokkal tudatosabb döntés már önmagában egy lépés a szabadság, az önazonosság, és a számodra örömteli mindennapok felé.

Menni fog. Csak kezd el – és csináld újra meg újra.